Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tangó Vágy-Asszonnyal

2011.08.02

 

Már várt rám - ahogy én is vártam -
lelkem templománál, a kapuban,
amint a kupolából visszaszálltam
érzékeim mocsarába, ha ugyan
egy papszentelő Ars Nova után,
míg kötésig lep a láp és lép feljebb,
testem még érzékel egyáltalán,
s nem pusztán vegetál, legfeljebb.

Mögötte zenészek, mögöttük az éj.
Észak hűvöséből déldús tangó szól,
bőgő árja fog körbe, gitárszó a taréj,
hegedű mossa kérgem. Belém hatol.
Vágy-asszony karon fog. Gyere velem!
Éld át, miről álmodtál fiú korod óta!
Lelked immár tiszta, de én felemelem
jámbor testedet is felsőbb régióba.

Csókjával keményit, biztat, mutatja az irányt.
S a tangó, mint az örvény, máris keblére ránt.

Kezembe csúsztatom kezét, s átölelem,
a hús gyönyöre szánt végig, át ölemen,
ő nekem feszül, majd eltáncol nyomban.
Ó! Nem csak vágy él hát édes asszonyomban!
Kacéran játszik, hív, s rögtön tovalibben,
buja szirén-ének lüktet fájó ereimben!
Utolérem, nevetve libben, utolérem újra,
a bőgőnek e hajszában elpattan egy húrja,
kavargunk, pörgünk, az ujja belém mélyed:
Ez itt, lovag - a csípője búgja -, ez a te éjed!
Majd arca párájából körénk burkot lehel,
s csillagcsúcsig úszik e szikrázó teher.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.