Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Segítség, kérdez a gyerek!

2011.08.07

 

 

gombhal.jpg



- Funfan, mi az, hogy mesterséges?
- Hm?
- Mi az a mesterséges?
- Hát, amit az ember hoz létre.
- Akkor én mesterséges vagyok?
- Nem, te természetes vagy.
- De engem Anya meg Apa hozott létre!
- Igen, de természetes módon.
- Azt hogy csinálták?
- Úgy, hogy… Tudod, mit? Mesterséges az, amit építenek, ami a természetben nem fordul elő.
- A hódok is építenek várat. Az mesterséges?
- Okos vagy! Igen, az mesterséges.
- És amikor a szél épít homokfalat?
- Hú! Az természetes. Figyelj! Mesterséges az, amit akarattal építenek. A szél nem akar építeni, a szél csak fúj!
- A hódok akarnak építeni?
- Ők igen. Szerintem igen.
- Akkor Apa meg Anya nem akart engem?
- Dehogynem akart! Miért ne akart volna?
- Azt mondtad, hogy csak az természetes, amit nem akarattal hoznak létre.
- Jaj! De igenis akartak téged! Apu és anyu nagyon szerették volna, ha pont egy ilyen okos és szép gyerekük lenne. És lett is.
- Szóval, mesterséges vagyok. Én nem fordulok elő a természetben!
- De! De igen, előfordulsz!
- Amikor kirándulni megyünk, igaz?
- Nem csak akkor. De ez egy kicsit hosszú történet.
- Meséld el!
- Mit? Hogy hogyan lett az ember?
- Igen! Én hogyan lettem?
- Hát… Te egy egészen aprócska magocskából lettél.
- Mint a virágok?
- Majdnem.
- Csak egy magocskából?
- Nem, kettőből. Meg sok-sok szeretetből.
- De hogyan? Mondd el!
- Okszi, de számíts rá, hogy ez egy kicsit nagyon hosszú történet..!
- Nem baj.
- Na, jó! Tudod, itt, a Földön nem volt mindig élet. Volt olyan idő, mikor maga a Föld sem volt.
- Az mikor volt?
- Piszok régen.
- Amikor még a Mama is kicsi volt?
- Nem. Akkor még a Mama sem élt. Egyáltalán nem élt még senki. Se emberek, se állatok, se növények.
- Anyának az tetszett volna.
- Miért?
- Mert fél a galamboktól. Galambok se voltak, ugye?
- Galambok se. Csak egy apró, picinyke pont a nagy sötétségben és hidegben. De ez a pont olyan sűrű volt, olyan sok minden volt benne, hogy már nem bírta magában tartani…
- Mint amikor én elmondom a suliban, min veszekedtek Anyáék?
- Miért, el szoktad mondani?
- Igen.
- Nem szép dolog. Az ilyesmi nem tartozik másra. Tartsd magadban!
- A pont se tudta magában tartani!
- De te már sokkal nagyobb vagy nála!
- Jó. Megpróbálom. Meséld tovább!
- Szóval, ez a kis pont már nem bírta magában tartani azt a sok-sok mindent, ami benne volt, és felrobbant. De nem ám csak egy kis pukkanással, mint a pezsgő, hanem egy nagyon nagy robajjal!
- Mint mikor leestem éjjel az ágyról?
- Akkorával talán nem. De naggyal. Kiszabadult belőle minden, és eszeveszett gyorsasággal száguldani kezdett a sötétségben és hidegben, ami már nem is volt sötét és hideg, mert a robbanással fény is keletkezett, meg forróság!
- Hol volt ez a pont?
- Hát…, azt nem tudom. Valahol a Világegyetem közepén kellett lennie, mert amikor felrobbant, minden irányban elindultak belőle a részecskék, amikből lett a Nap, meg a Föld és a Hold, a csillagok meg a fény, és mivel egy helyről egyszerre kapták az energiát, egyforma sebességgel kellett menniük mindenfelé. Tehát akárhol tartanak is most, egyforma messze vannak attól a régi piciny ponttól. Mint egy labdának a pöttyei a labda közepétől, és…
- A Hold is, meg a Nap is, meg a Föld is abból a pici pontból lett?
- Igen.
- És ők akkor egyvonalban vannak?
- Kozmikus léptékben igen.
- Előttük meg mögöttük nincs semmi, csak oldalra?
- Hát, nem. Nem egészen. Valójában úgy képzeld el, hogy apró részecskék spricceltek szét minden irányban. Sokkal-sokkal kisebbek voltak, mint mondjuk a homokszemek, és egy nyúlós ragasztó kapcsolta össze őket. Tudod, hogy' van a ragasztó angolul?
- Jaj, ez bébikönnyű! Glú!
- Glue, úgy van! Nevezzük ezt az összekapcsoló erőt gluonnak, jó?
- Nem! Legyen inkább ragi a neve!
- Oké! Legyen! Tehát ez a ragi nevű gluon kapcsolta össze a mi kis kvarkjainkat, és ahogy a…
- Mi az a kvark? Béka?
- Nem. Nem béka, de valószínűleg belőlük lett a béka. A kvarkok azok a kicsi kis részecskék, amik szétspricceltek. Három színben léteznek: pirosban, kékben, és zöldben.
- A zöldből lett a béka, igaz?
- Azt nem tudom pontosan, de végül is… logikusnak tűnik. Igen, a zöldekből lett a béka, meg a sárkány is!
- Pfű! A sárkány?
- A fű is, okos vagy!
- Én meg biztos a pirosakból lettem!
- Mert?
- Anya azt mondta, hogy olyan vörös voltam, mikor megszülettem, mint az ördögfiókák.
- Na, várjunk! Ne szaladjunk annyira előre! Mielőtt te megszülettél, még nagyon sok élőlénynek meg kellett születnie. Ha ők nem lettek volna, most Anya se lehetne, meg Apa se, és akkor te se!
- Milyen élőlények?
- Épp azt próbálom elmesélni. Sokféle. Mielőtt te megszülettél, vagyis kijöttél Anya hasából, az összes élőlény voltál, ami előtted élt és úgy fejlődött, hogy belőlük lett az ember. A sejtjeid emlékeznek, honnan indultál.
- Mi? Nem voltam mindig ember?
- Bocs, de nem. Kínos ez neked?
- Nem, de akkor mi minden voltam? Voltam nyuszi?
- Nem, nyuszi nem voltál.
- Halacska?
- Olyasmi voltál, igen. Voltál még kis amőba, meg ebihal, meg volt farkad is…
- Kutya is voltam?
- Az nem.
- De a kutya volt olyan, amilyen én is voltam?
- Hogy volt-e közös alakotok a mamátok hasában?
- Igen.
- Nem tudom. Azt hiszem, hogy amikor mindeketten akkorák voltatok, mint egy borsószem, akkor nem nagyon lehetett volna felismerni, hogy melyikőtök melyik…
- Lehettem volna kutya is?
- Neem. Akkora buli nem volt. Te más terv szerint fejlődtél tovább. Mint amikor az egyik kupac legodból házat építesz, a másikból autót.

vandris3.jpg

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
- De kár! Meséld tovább!
- Azon vagyok, sire, azon vagyok. Tehát: színes kis kvarkjaink boldogan fütyülve és táncikálva robogtak az üres térben, de mivel egy pontból repültek szét minden irányba, egyre távolabb kerültek egymástól. Remegni és rezegni kezdtek félelmükben, olyan elhagyatottnak, elveszettnek érezték magukat, ám ekkor csodálatos dolog történt!
- Mi? Jött a Papa és megmentette őket?
- A Papa?
- A Papa hős volt fiatal korában, nem tudtad?
- Nem, ezt nem tudtam. És te? Te is hős leszel?
- Aha. Vagy tudós.
- Mitől függ?
- A bizimtől. Ha jó lesz a bizonyítványom, akkor tudós. ha rossz lesz, és haza merek vele jönni, akkor hős.
- Ja, értem. De a kvarkokat nem a Papa mentette meg, hanem a gluon.
- Ragi!
- Igen, igen, bocs. A ragi. Ragasztóztad már be az ujjaidat?
- Persze. De nem direkt!
- Hé, tudod, hogy én nem szidlak le, nem kell mentegetőznöd. És tapasztaltad, hogy amikor szétnyitottad az ujjaidat, a ragasztó úgy megnyúlt köztük, mint a gumi?
- Igen.
- És azt tapasztaltad már, hogy minél jobban nyújtasz egy gumit, annál erősebben húzza össze a kezeidet?
- Igen. Meg a csúzli is messzebbre lő, ha jobban nyújtom!
- Ez az! Nagyon jó példa! A ragi nevű gluon is éppen így viselkedett. Ahogy távolodtak egymástól a kvarkok, a ragi egyre nagyobb erővel húzta őket egymáshoz. Aztán egyszer csak az egyiket odarántotta a másikhoz! Azok boldogan átölelték egymást, és megfogadták, hogy soha többé nem válnak el. Aztán a ragi odarántott még egyet, meg még egyet, meg még egyet, és a kvarkok azon kapták magukat, hogy így, sokan együtt atomokat alkotnak. Anyag lett belőlük!
- Milyen anyag?
- Először hélium, hidrogén, aztán oxigén meg szén… Hé! Tudod, mi lesz, ha két hidrogén atom összekapcsolódik egy oxigénnel?
- Víz!
- Na, most leesett az állam. Honnan tudod?
- Egy viccből: mi a különbség a víz és az ikrek között?
- Na?
- Majdnem semmi. A víz H2O, az ikrek meg: Ó, há' kettő?!
- Hehe. Már hallottam.
- Aztán mi lett?
- Már láttam is. Hehe… Poén volt, csak vicceltem! Az lett, hogy már nem csak a gluon… izé, ragi húzta őket egymáshoz. Úgy döntöttek, bandákba verődnek, és minden bandában lesz egy piros, egy zöld és kék kvark… aztán a bandák keveredéséből és szövetségéből az anyagok sokfélesége és sokszínűsége alakult ki, és csak táncoltak, rezegtek és pörögtek. Aztán megint csodálatos dolog történt!
- Meglett az ollóm!
- Mikor?
- Ma.
- És ezt most miért mondod?
- Mert az is csodálatos dolog. Azt hittem, elveszítettem, és Anya mérges volt.
- Hol találtad meg?
- A táskámban. Oldalt, ahol nem szokott lenni. Csak mikor betettem a mágneseket, és oda tapadtak arra az oldalra, ahol az olló volt, akkor vettem észre.
- Ez tényleg csodálatos! Mert pont ez történt az anyaggal is, kint az űrben, képzeld!
- Odatapadtak valamihez?
- Aha. Egymáshoz. Amikor már olyan sok atom állt össze, hogy kitettek egy bolygót vagy csillagot, akkor a nagyobbak magukhoz vonzották a kisebbeket. Megszületett a Nap, ami vonzza a Földet, a Föld pedig vonzza a Holdat.
- De miért? Mágnes van bennük?
- Pontosan senki sem tudja, miért. De minden nagy tömegnek komoly vonzereje van. A Föld a Nap körül keringőzik, a Hold a Föld körül, és közben együtt száguldunk az űrben iszonyatos sebességgel. Tiszta mázli, hogy így van, mert ha nem lenne a közelünkben a Nap, akkor nem lehetne élet a Földön.
- A Holdon is van élet?
- Ott nincs.
- Pedig az is közel van, nem?
- Az is. De a Nap nem elég. Sok más dolognak is meg kellett történnie és létre kellett jönnie. Kellett víz és levegő…
- A Holdon nincs?
- Nincs.
- Miért?
- Nem tudom. Az csak a Földön alakult ki. Véletlenül.
- Nem akarta senki?
- Nem.
- Akkor az természetes, ugye?
- Igen. A fény, a meleg, a levegő, a víz és a föld együtt hozott létre egy aprócska élő szervezetet, a sejtet. Ez az élet alapja. Ebből épül fel minden, ami él.
- Ebből lettem én is?
- Igen, ebből.
-
Apa meg Anya egy sejtet csinált?
- Nem! Apának is volt egy sejtje, meg Anyának is. A kettőt összerakták, és így lettél te.
- És sehol máshol nem lehetnék, csak a Földön?
- Most úgy tudjuk, hogy sehol máshol. De kiderülhet még, hogy tévedünk.
- Tudod, mit nem értek?
- Mit?
- Ha ahhoz, hogy én természetes úton létrejöjjek Apa és Anya akarata kellett…
- Igen?
- … a többi természetes dolog hogy jöhet létre akarat nélkül?
- Nem tudom. De kérdezz bátran, mert így tanulsz.


andris2.jpg
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

dzselina@freemail.hu

(Kaszás Zs. Angéla, 2011.09.23 16:37)

Megkönnyeztem. Nem baj ?