Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Montessori iskola

2011.08.07
 

montessori.jpg

 
Maria Montessori 1870-ben született Olaszországban, és 1952-ben halt meg Hollandiában. Már ifjúkorában, gyakorló óvoda- és iskolapedagógusként, később orvosként egy olyan módszert dolgozott ki, amely az egész világon híressé és elismertté tette. Magyarországon különösen az 1980-as évek óta mutatkozik érdeklődés a merev, poroszos iskolarendszerrel szemben a gyerekek szeretetben, tiszteletben, önkiteljesítésben történő oktatására, nevelésére. A gyermeki személyiség tiszteletben tartása, az élmény útján történő tanulás – ez a vezéreszme.
 
Montessori édesanyja a természettudományok iránt élénken érdeklődő ember volt, s e rajongást átragasztotta lányára, Mariára is. Maria orvos akart lenni. Ám abban az előítéletes korban nőknek nem nyílt meg olyan magától értetődő természetességgel az orvosi pálya, mint manapság. Maria – bízva a változásban – átmenetileg óvodapedagógusként helyezkedett el, egy értelmi fogyatékosokat gondozó intézetben, Rómában.Maria neveltjei – fogyatékosságuk ellenére – iskolakezdésre ugyanolyan jól teljesítettek, mint ép társaik. Ekkor merült fel benne a kérdés: mit rontunk el egészséges, elvileg semmiben sem korlátolt gyerekeinknél, ha iskoláskorukra csak annyit tudnak, amennyit egy értelmi fogyatékos is tud? Vagy megfordítva: mit csinált ő másképpen, amitől az értelmi fogyatékosok utolérhették egészséges társaikat?
 
Aztán megfogalmazta:
 
Minden gyermek egyszeri és megismételhetetlen csoda. Önálló személyiség, akinek megvannak a saját igényei, a saját törekvései, saját céljai. A pedagógiával foglalkozó szakemberek mégis gyakran tapasztalják, hogy a gyerekek többsége nem meri a saját célját megvalósítani, mert korlátozzák őket a merev tanulási folyamatok. Elveszítik önbizalmukat, olyan helyzetben is segítséget várnak, amelyben pedig önállóan is helyt tudnának állni. Az ő óvodásai azonban nem így nőttek fel, ő nem így csinálta.
 

 

Hanem? Hogyan?

 

Maria önfejű, makacs ember lehetett. Miközben széllel szemben is elvégezte az orvosi egyetemet, önálló intézetet szervezett római fogyatékos gyerekek számára. Ez volt a Casa dei Bambini, a Gyermekek Háza. Az itt szerzett tapasztalatait, ösztönösen kezdett, a szereteten és odafigyelésen alapuló módszerének tudatos továbbfejlesztéséből leszűrt következtetéseit rendszerbe foglalta, ami aztán Montessori pedagógia néven vonult be az oktatás nagykönyvébe és a pedagógiatörténetbe.

 

A Montessori pedagógia célja olyan légkör létrehozása, amelyben a pedagógusok a gyermeki személyiség tiszteletben tartásával felkészítik a gyerekeket az önálló döntések meghozatalára, arra, hogy vállalják cselekedeteik, döntéseik következményeit, és hogy megállják helyüket egy állandó változásokkal, kihívásokkal teli világban. Ennek elsődleges feltétele egy olyan környezet létrehozása, mely az élet minden területén felkínálja a megismerés és megtapasztalás lehetőségét. 

 

A Dr. Maria Montessori által kidolgozott speciális eszközrendszer egyes elemei egymásra épülve segítik a gyerekek kiegyensúlyozott testi és szellemi fejlődését.

A gyerek tanulni akar, és mindenből tanul, ami körülveszi. Ezért elsősorban olyan környezetet kell biztosítani neki, amiben otthonosan, ismerősen mozog, ami nem nő fölé, amitől nem idegenkedik, és főként - nem fél.

 

A Montessori iskolában a padok körben vannak elhelyezve, senki nem ül a gyerek háta mögött, nincs az ültetésben is megnyilvánuló rangsor a gyerekek között. Nincsenek jobbak, akik előre ülhetnek, és rosszabbak, akik hátra. A tanteremben lévő tárgyak mindegyike gyerekmagasságban van. Bármit bevihet a gyerek otthonról, ami fontos neki: könyvet, autót, babát, legot… A kincseit bemutathatja a társainak, és elmondhatja, miért fontosak neki, mit szeret bennük. Ezen elv alkalmazásával a gyerekek egymás iránti nyitottságát, egymás elfogadását, és az egymástól való tanulást egyszerre valósítják meg.

 

Nincs szigorú órarend. Természetesen előre kidolgozott tanterv nélkül nehéz lenne bármilyen eredményt produkálni, tehát ütemterv az egyes tárgyak vonatkozásában létezik, ám az órák például nem kötelezően 45 percesek. Hanem mennyi? – kérdezhetnénk. Nincs megszabva. A pedagógus figyel a gyerekekre, és ha úgy látja, hogy csökkent a koncentrálóképességük, szünetet rendel el, vagy másfajta foglalkozásba kezdenek. Ha azonban egy izgalmas téma kellős közepén vannak éppen, nem hagyják abba csak azért, mert megszólal a csengő. 

 

Mindennap tartanak ún. beszélgetőkört. Ilyenkor a gyerekek az egész osztály előtt elmondhatják, mi történt velük előző nap, mi foglalkoztatja, milyen élmények érték őket, és ha problémájuk van, együtt keresnek rá megoldást. E módszer nagymértékben növeli a gyerekek önbizalmát, magabiztos, határozott fellépést ad nekik a mindennapos közösség előtti beszéd, és nem utolsósorban fejleszti szónoki képességüket.

 

A tanulás, a tananyag jelentős részének elsajátítása önálló gyűjtő- illetve kutatómunka formájában zajlik. Havonta kapnak egy témát, amely köré mindenfelől gyűjthetnek adatokat, információkat, majd ezeket önállóan dolgozat, esszé formájába rendezik. A gyerekek így nyitott szemmel járnak a világban, mindent megfigyelnek, illetve mindenre felfigyelnek, ami az aktuális témához kapcsolódik, azt megjegyzik, hogy hazaérve leírhassák. Fényképeket készítenek és könyvtárba járnak.

 

Egy hagyományos tanórányi idő a szabad alkotásé. Ezt csendeskedésnek hívják. Ilyenkor a gyerekek korlátozás és irányítás nélkül bármit csinálhatnak, ami nem jár zajjal. Van, aki fest, rajzol, mások legoznak, megint mások olvassák az otthonról bevitt- vagy az iskolai könyveket. A tanítónak ez remek alkalom, hogy szinte észrevétlenül felmérje, melyik gyerekét mi érdekli igazán, milyen típusú élményeket és tapasztalásokat kell elébe gördítenie. Mintha egy kulcslyukon kilesné az egyedüllévő, elmélyülten dolgozó gyereket...

 

Különös hangsúlyt fektetnek a mozgásra. Az irányított mozgás jótékonyan hat a szellemi fejlődésre. Az iskolaudvari és tornatermi testnevelés mellett hetente egyszer uszodába viszik a gyerekeket, ahol az úszni még nem tudók úszásoktatásban részesülnek. Egyébként meg nagyon jó buli, óriási lökést ad az iskolán kívüli közös programok szervezéséhez is.

 

A kozmikus nevelés elvének lényege, hogy a suliban is hangsúlyozzák a természet megóvásának fontosságát, a növények, állatok szeretetét, ugyanakkor az ember szerepének elsődlegességét is.

A Montessori pedagógus egyik legfontosabb feladata, hogy megteremtse a gyermekek cselekvési, tanulási vágyának kielégítéséhez szükséges környezetet és feltételeket. A háttérbe húzódva akkor és ott – de csak akkor és csak ott - segíti a gyermekeket, ahol azt ők igénylik.

 

Az élmény, a motiváció a legfontosabb, a tanulás tapasztalatokon és utánzáson keresztül történik. A Montessori módszer mottója: „Segíts, hogy egyedül is tudjam, hogy magam csinálhassam, hogy segíthessek magamon. Arra taníts, hogy önálló lehessek, hogy büszke lehessek magamra! Hogy elgondolkozzam rajta, hogy képessé váljak rá, hogy eldönthessem, hogy véghez vigyem. Én magam! Mert ez az út vezet el a gyermeki lét végső céljához, a boldog felnőttséghez. Így lesz belőlem gondolkodó, érző, érzékeny, kiegyensúlyozott felnőtt. Így leszek magabiztos, boldog és kreatív, harmóniában önmagammal, másokkal és a világgal...”

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.