Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fotózás rendszervakuval

2012.05.06

 

A hozzám hasonló műkedvelő fotósok a kezdeti lelkes és válogatás nélküli kattintgatás után ráéreznek a fotózás valódi ízére. A ráérzés együtt jár az igények bővülésével, a hibák felismerésével és a kiküszöbölésükre irányuló elszánt törekvéssel. Ezen az úton az első állomás a cserélhető objektíves tükörreflexes gép vásárlása, a második pedig a megfelelő rendszervaku kiválasztása. (Rendszervakunak azokat a vakukat nevezzük, amelyek közvetlenül kommunikálnak a fényképezőgéppel, jellemzően a vakupapucs érzékelőin keresztül.)

vaku.jpg

 Számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor a természetes fény nem elegendő a helyes expozícióhoz. Általában beltérben, például egy születésnap vagy esküvő, vagy más társas összejövetel fotózása közben szembesülhetünk azzal a dilemmával, hogy valamit fel kell áldoznunk a kívánatos expozíció három összetevőjéből: vagy növelnünk kell az ISO értéket, és ezzel zajosabbá válik a képünk, vagy növelnünk kell a záridőt, és ezzel növeljük a bemozdulás kockázatát is (életlen, bosszantóan homályos lehet a produktum), vagy pedig – ha eléggé fényerős egyáltalán az objektívünk – olyan nagy rekeszértéket kell választanunk, hogy az már a mélységélesség rovására mehet. Ritkán adódik lehetőség arra, hogy a helyiség általános megvilágítását befolyásolhassuk, ezért olyan megoldásra van szükség, ami könnyű, mobil és a napfény színhőmérsékletéhez közeli értékű fényt ad. Ez a vaku.

 A vaku cca. 5500 K színhőmérsékletű, rövid idejű fénnyel világítja meg a témánkat, a Nap is kábé ugyanennyivel, tehát a vakufény jól illeszkedik a napfény mellett történő fotózás fehéregyensúly-beállításaihoz. De mi is történik, mikor egy külső vakut csatlakoztatunk a géphez, és miért nem elegendő a belső, felcsapható vaku?

 A bridge, illetve tükörreflexes gépek belső vakuja általában 13-as kulcsszámú. A kulcsszám a vaku kalibrálását meghatározó lényeges adat, azt mondja meg nekünk, hogy milyen tárgytávolság mellett, milyen rekeszértékkel kell dolgoznunk manuális üzemmódban. Az összefüggés matematikailag így fejezhető ki: Kulcsszám = a tárgytávolság és a rekeszérték szorzata. A kulcsszám gyári adat, azt nem tudjuk befolyásolni, marad nekünk a távolság és a rekesz meghatározása. Ha a beépített vaku 13-as kulcsszámával kalkulálunk, és mondjuk 8-as rekesszel szeretnénk fotózni, akkor a maximális tárgytávolságunk 13/8=1,651 méter lehet. Ez elég kicsi távolság, ha például szembevakuzzuk addig egészen jól látó szüleinket. Ugyanígy számolhatunk a távolság fixálásával is: ha a témánk 4 méterre van tőlünk, akkor 13/4=3,25, tehát 3,5-es rekesszel kell fényképeznünk ahhoz, hogy ne legyen se túl-, se alulvilágítva a tárgyunk.

 A helyes expozíció triumvirátusából tehát a rekeszállítás változatlanul fontos szerepet játszik. De mi legyen a záridővel, és az ISO-val?

Az előbb azt írtam, hogy a kulcsszámot nem tudjuk befolyásolni. Nos, ez nem teljesen igaz, mert bár valóban gyári érték, ez az érték 100-as ASA-ra van megadva. Ha megfelezzük az ISO-t, a vaku kulcsszáma 1,41-ed részre csökken, ha pedig megduplázzuk az ISO-t, akkor 1,41-szeresére nő. Négyszeres ISO-nál pedig megduplázódik a kulcsszám.

Az én rendszervakumon például van egy teljes villantás, és egy fél villantás opció. Miután mindkét állással készítettem képet, ám semmi különbséget nem tapasztaltam, eltartott egy ideig, míg rájöttem: a fél villantás a vaku kulcsszámát csökkenti a felére, és nem a fényerőt.

 A záridővel pedig az történik, hogy gyakorlatilag elveszíti a jelentőségét, nincs hatással a helyes expozícióra. A vakut ugyanis a gép akkor villantja, amikor a redőny teljesen nyitva van. A nyitott állásnak minden gép esetében van egy maximális értéke, a legrövidebb záridő, ami mellett vakuzni lehet. Ezt a legrövidebb záridőt nevezzük szinkronidőnek. Ezt az értéket nem tudjuk tetszésünk szerint tovább csökkenteni, ez annyi, amennyi. Az én Pentax-omban például 1/180 sec. Növelni viszont tudjuk, tetszésünk szerint, de mi történik akkor, ha lassú záridővel fényképezünk vaku használatakor? A vaku villantási ideje 1/125-1/500 sec között változik. Ha a záridőnk lassabb, mint az 1/125-ös alsó érték (mondjuk 1/60), akkor lesz egy 1/65 secundumos jól megvilágított felvételünk, és ugyanazon a kockán egy 1/60 sec-os gyengén világított, zajos, alulexponált képrészünk. Az eredmény mindenképpen gyengébb minőségű, mintha gyors záridőt választottunk volna. (Bár mozgó tárgyak fényképezésénél, a második redőnyre igazított villantásnál érdekes képi hatást érhetünk el. Ilyenkor ugyanis egy totálisan éles, jól megvilágított tárgykép mellett több, elmosódott, sötétebb tárgykép is kirajzolódik, mintegy érzékeltetve a mozgást.)

A gépvázzal történő kommunikáció folyományaképpen kapunk a rendszervakutól egy fontos segítséget. Megméri nekünk, hogy mennyi fény árad be az objektíven, és ahhoz igazítja a villantás idejét és erősségét. Ezt hívják TTL (Trough The Lens) vakuzásnak, és alapvetően az 1980-as években találták ki filmes fotózáshoz. Ebben az esetben a vaku az érzékelő lapkáról visszaverődő fény mennyiségét méri, és a kívánt fénymennyiség elérésekor önműködően megszakítja a villantást. DSLR gépeknél okoz némi bizonytalanságot ez a fajta vakuzás, mert a CCD-k és CMOS-ok felülete túl fényes. Többek között ez lehet az oka annak, hogy változatlan feltételek mellett két eltérő megvilágítottságú képet kapunk.

 A rendszervakuk nem csupán a villantás fényerejét és idejét képesek szabályozni, hanem a megvilágítás szögét is. Ahogy az objektívjeink látószöge is változó, ugyanúgy a vakunk látószöge is változik. Érdemes tehát ezeket az adatokat is figyelembe venni, mikor az ember rendszervakut vásárol. Össze kell hasonlítani meglévő objektív-készletünkkel a leírásban közzétett vaku-látószögeket, és aszerint választani. Kevés rendszervaku képes például a 24 mm-es gyújtótávolságú objektívek látószögével azonos szögben villantani. A gépvázzal való kommunikáció azonban erre is kiterjed. Ahogy változtatjuk a (zoom)objektívünk gyújtótávolságát, vele együtt változik a vaku fényvillantási szöge.

Érdemes olyan vakut választani, amelynek a feje forgatható és dönthető. A dönthetőség azonban fontosabb, mert a vakuk többsége – az eléjük húzott diffúzor lapkával – olyan 60-80 fokos dőlési szögben világítja meg optimálisan, szép, derített fénnyel a témát. A vakuzás ugyanis nem csupán írányított, erős fényt jelent, aminek csakis beltérben van létjogosultsága. Szabadtéren is igen jó szolgálatot tehet az árnyékos részek derítésében.

 A vaku működésének alapja, hogy egy energiatároló kondenzátort alig pár másodperc alatt 350 V-ra tölt fel az elektronika, majd kisütésével nem csak fény, de hő is keletkezik. Sorozatos vakuzásnál pihentessük kicsit a gépet, hogy ne melegedjen túl. A nagyfeszültségből adódóan kockázatos és veszélyes szakértelem nélkül szétszerelni, ha összetörik, akkor is érdemes bekalkulálni, hogy – többek között a TTL-vakuzás miatt - maradhatott a kondiban bőven energia.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.